Esküvői Etikett Vendégeknek

Az esküvő sokkal nagyobb jelentéssel bír, mint egy közös szórakozási lehetőség. Két ember fontos döntésének egyesülése az, ami miatt összegyűlünk, és megünnepeljük azt, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy ennek a fontos pillanatnak a részesei lehettünk. Ahhoz, hogy elkerüld a kínos pillanatokat és a szúrós tekinteteket, íme néhány illemszabály, amelyekre mindenképpen érdemes ügyelni, ha esküvői vendég leszel.

Mindig jelezz vissza a meghívóra!

Ne feledd, hogy a párnak nagyon fontos tudnia, hogy milyen vendégszámmal kalkuláljon. Jelentősége van az ültetésnél, a vacsoránál, a köszönőajándékoknál, illetve a szállás foglalásánál, nem utolsó sorban pedig számítanak a társaságodra is, hiszen biztos fontos vagy a számukra, ha életük egyik legfontosabb napját veled is megosztanák.

Ne érkezz olyan vendéggel, akit nem invitáltak meg az esküvőre.

Vedd komolyan a meghívó szövegezésében foglaltakat! Ha csak két főre szól az invitálás, akkor ne most adj vacsorát az egész családodnak.

Ügyelj a dresszkódra, és ne viselj olyan színt, amelyet nem illik.

Ha a pár valamilyen viseletet határoz meg a meghívójában, akkor azt illik betartani. kep.2.Lehet szó például tematikus esküvőről, vagy a megszokottnál lazább eseményről, illetve épp az ellenkezőjéről is, ahol elvárás a nagyon elegáns megjelenés. Az általános öltözködési etikettet pedig semmiképpen se felejtsd el – nem illik sem fehérben, sem feketében érkezni, sőt tiltólistán szerepel a piros szín is.

Ne késs el a szertartásról!

Nagyon illetlen dolog, ha azzal zavarod meg a legérzelmesebb pillanatokat, hogy úgy futsz, majd kúszol be a sorok között, mint egy kölyök tacskó. Ügyelj a pontosságra!

Ne beszélgess a szertartás alatt!

Tartsd tiszteletben a meghitt perceket, és inkább a ceremónia után beszéljétek meg a gondolataitokat.

Szertartás közben ne akadályozd a fotós útját.

Nagyon bosszantó, amikor a pár által megbízott fotós útját elállják a iPhone-nal hadonászó vendégek.kep.3.

Tudjuk, hogy te is szívesen megörökítenéd a legemlékezetesebb eseményeket, de ezekben a percekben sokkal jobb, ha diszkréten készíted el azokat a fotókat.

Hallgass a ceremóniamesterre vagy a vőfélyre!

A cm és a vőfély a nap karmestere, így hallgasd meg, amit kérnek a násznéptől. Ha például beinvitálnak a vacsora helyszínére, vagy ha egy játékra buzdítanak, akkor ne olyan legyél, mint a legrosszabb gyerek az osztályban.

Legyél együttműködő a csoportképek elkészítésénél!

A csoportképek elkészítésére szánt időt sokszor alábecsülik, és ezért csúszik meg az utána következő vacsora. Legyél figyelemmel arra, hogy hány vendég várakozik még arra, hogy fényképet készítsen a párral, így ne most játszd el, hogy melyik a jó profilod, és hogyan állt volna jobban tíz képpel korábban a hajad.

Gondoskodj a nászajándékról!

Nincs annál kellemetlenebb, mint mikor este 10-kor még boríték után vadászol, mert nemcsak a nászajándékról feledkeztél meg, hanem arról is, hogy a gratulációként adott pénzt valamiben elrejtsd. Hacsak a pár nem kötötte ki, hogy kifejezetten anyagi támogatásnak örülne a legjobban, akkor gondoskodj minél figyelmesebb és kreatívabb ajándékokról.

Felelősségteljesen fogyassz alkoholt!

Egy esküvő persze nagyban szól a szórakozásról, mégis ügyelj a határokra. Tudj másnap reggel a többiek szemébe nézni.

Óvakodj azoktól a meglepetésprogramoktól, amiket nem egyeztettél a személyzettel!

Ami számodra nagyon jó ötletnek tűnhet, az lehet, hogy a szolgáltatóid vagy a pár kép.1.számára felér egy rémálommal. Ha meglepetéssel készülsz, mindig kérd ki a többiek véleményét, és egyeztess a szolgáltatókkal, hogy mikor célszerű beépíteni a meglepetést a programba, illetve egyáltalán megvannak-e hozzá a szükséges technikai feltételek. Például, ha vetítéssel készülsz, nem minden helyszín rendelkezik projektorral, vagy olyan számítógéppel és ahhoz kompatibilis kábellel, ami lehetővé teszi, hogy meglepd a párt.

Búcsúzz el a pártól, mielőtt elmész!

Semmi baj nincs azzal, ha idejekorán távoznál az esküvőről, mert esetleg elfáradtál, vagy a gyerekek miatt muszáj hamarabb elmenned. Mindig menj viszont oda a párhoz – még ha nagyon elfoglaltnak is tűnnek –, és köszönd meg, hogy vendégül láttak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s