Az esküvő sokkal nagyobb jelentéssel bír, mint egy közös szórakozási lehetőség. Két ember fontos döntésének egyesülése az, ami miatt összegyűlünk, és megünnepeljük azt, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy ennek a fontos pillanatnak a részesei lehettünk. Ahhoz, hogy elkerüld a kínos pillanatokat és a szúrós tekinteteket, íme néhány illemszabály, amelyekre mindenképpen érdemes ügyelni, ha esküvői vendég leszel.
Mindig jelezz vissza a meghívóra!
Ne feledd, hogy a párnak nagyon fontos tudnia, hogy milyen vendégszámmal kalkuláljon. Jelentősége van az ültetésnél, a vacsoránál, a köszönőajándékoknál, illetve a szállás foglalásánál, nem utolsó sorban pedig számítanak a társaságodra is, hiszen biztos fontos vagy a számukra, ha életük egyik legfontosabb napját veled is megosztanák.
Ne érkezz olyan vendéggel, akit nem invitáltak meg az esküvőre.
Vedd komolyan a meghívó szövegezésében foglaltakat! Ha csak két főre szól az invitálás, akkor ne most adj vacsorát az egész családodnak.
Ügyelj a dresszkódra, és ne viselj olyan színt, amelyet nem illik.
Ha a pár valamilyen viseletet határoz meg a meghívójában, akkor azt illik betartani. Lehet szó például tematikus esküvőről, vagy a megszokottnál lazább eseményről, illetve épp az ellenkezőjéről is, ahol elvárás a nagyon elegáns megjelenés. Az általános öltözködési etikettet pedig semmiképpen se felejtsd el – nem illik sem fehérben, sem feketében érkezni, sőt tiltólistán szerepel a piros szín is.
Ne késs el a szertartásról!
Nagyon illetlen dolog, ha azzal zavarod meg a legérzelmesebb pillanatokat, hogy úgy futsz, majd kúszol be a sorok között, mint egy kölyök tacskó. Ügyelj a pontosságra!
Ne beszélgess a szertartás alatt!
Tartsd tiszteletben a meghitt perceket, és inkább a ceremónia után beszéljétek meg a gondolataitokat.
Szertartás közben ne akadályozd a fotós útját.
Nagyon bosszantó, amikor a pár által megbízott fotós útját elállják a iPhone-nal hadonászó vendégek.
Tudjuk, hogy te is szívesen megörökítenéd a legemlékezetesebb eseményeket, de ezekben a percekben sokkal jobb, ha diszkréten készíted el azokat a fotókat.
Hallgass a ceremóniamesterre vagy a vőfélyre!
A cm és a vőfély a nap karmestere, így hallgasd meg, amit kérnek a násznéptől. Ha például beinvitálnak a vacsora helyszínére, vagy ha egy játékra buzdítanak, akkor ne olyan legyél, mint a legrosszabb gyerek az osztályban.
Legyél együttműködő a csoportképek elkészítésénél!
A csoportképek elkészítésére szánt időt sokszor alábecsülik, és ezért csúszik meg az utána következő vacsora. Legyél figyelemmel arra, hogy hány vendég várakozik még arra, hogy fényképet készítsen a párral, így ne most játszd el, hogy melyik a jó profilod, és hogyan állt volna jobban tíz képpel korábban a hajad.
Gondoskodj a nászajándékról!
Nincs annál kellemetlenebb, mint mikor este 10-kor még boríték után vadászol, mert nemcsak a nászajándékról feledkeztél meg, hanem arról is, hogy a gratulációként adott pénzt valamiben elrejtsd. Hacsak a pár nem kötötte ki, hogy kifejezetten anyagi támogatásnak örülne a legjobban, akkor gondoskodj minél figyelmesebb és kreatívabb ajándékokról.
Felelősségteljesen fogyassz alkoholt!
Egy esküvő persze nagyban szól a szórakozásról, mégis ügyelj a határokra. Tudj másnap reggel a többiek szemébe nézni.
Óvakodj azoktól a meglepetésprogramoktól, amiket nem egyeztettél a személyzettel!
Ami számodra nagyon jó ötletnek tűnhet, az lehet, hogy a szolgáltatóid vagy a pár számára felér egy rémálommal. Ha meglepetéssel készülsz, mindig kérd ki a többiek véleményét, és egyeztess a szolgáltatókkal, hogy mikor célszerű beépíteni a meglepetést a programba, illetve egyáltalán megvannak-e hozzá a szükséges technikai feltételek. Például, ha vetítéssel készülsz, nem minden helyszín rendelkezik projektorral, vagy olyan számítógéppel és ahhoz kompatibilis kábellel, ami lehetővé teszi, hogy meglepd a párt.
Búcsúzz el a pártól, mielőtt elmész!
Semmi baj nincs azzal, ha idejekorán távoznál az esküvőről, mert esetleg elfáradtál, vagy a gyerekek miatt muszáj hamarabb elmenned. Mindig menj viszont oda a párhoz – még ha nagyon elfoglaltnak is tűnnek –, és köszönd meg, hogy vendégül láttak.